Ujházy László okleveles villamosmérnök, négy évtizeden át a Magyar Rádió hangmérnöke, majd műszaki igazgató-helyettese volt. Később a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola hangkultúra tanszakvezetője, valamint a Színház és Filmművészeti Egyetem tanára. Emellett a Camerata Hungarica régizenei együttes és a Magyar Zenetudományi- és Zenekritikai Társaság alapító tagja, a Gramofon című lap egyik főmunkatársa, a Bartók Rádió hanglemezkritikusa.
A kötet létrejöttéről a szerző a következőket mondta: „Tanári munkám során – a középiskolától a felsőoktatásig – törekedtem arra, hogy bemutassam a hangfelvétel művészetét, ennek jegyében szólalok meg hetente a Bartók Rádióban a már több évtizedes múltra visszatekintő lemezkritikai műsorban is. Hasonlóan megtisztelő és felelősségteljes feladat számomra, hogy a Gramofon című folyóirat rendszeresen közli e témában írott tanulmányaimat. E kötet az ott megjelent írásaim részben aktualizált, részben tömörített gyűjteményét tartalmazza szerkesztett formában, hiszen a korábban, egy évtized alatt leírtak egyetlen kötetben olvasva más összefüggést nyernek.” Retkes Attila, a Gramofon főszerkesztője szerint „Ujházy László könyve egyfajta premier a magyar szakkönyvkiadás történetében: szisztematikus felépítése, közérthető nyelvezete által tankönyvként is nagyszerűen használható, ugyanakkor mindazok könyvespolcán ott a helye, akik nem elégszenek meg az internetes letöltés nyújtotta hangminőséggel, hanem ma is szeretnek LP-korongokat vagy éppen klasszikus zenei CD-ket hallgatni.”