Strém Kálmán, a kiváló hangversenyrendező és zeneszociológus embersége, impozáns életműve, lebilincselő egyénisége és a bennünk ma még elevenen élő személyiség kiemelkedő emberi kvalitásai e könyv oldalain lapról lapra bontakoznak ki – a magyar zenei élet fontos szereplőinek visszaemlékezéseiből. A képet tovább gazdagítja a hely- és családtörténeti anyag, amely személyes relikviák közrebocsátásával teszi még árnyaltabbá és közvetlenebbé a mozaikokból kirajzolódó portrét, míg szakmai hitvallása autentikus forrásból, két fontos interjúból rekonstruálható.
A 256 oldalas könyv gerincét mintegy nyolcvan emlékezés és nyilvánosan elhangzott beszéd alkotja – mind a magyar zenei élet ismert szereplőjétől, többek között Jeney Zoltántól, Schiff Andrástól, Somfai Lászlótól és a már elhunyt Szőllősy Andrástól. Az emlékezések között kapott helyet Kurtág György kompozíciója is, amelyet Strém Kálmán emlékére írt, és amely e kötetben jelenik meg először (a szerző szíves hozzájárulásával). Az emlékezések mellett Strém Kálmán életútját és gyökereit is ismerteti a kötet, számos kuriózumértékű illusztrációval, családi archívumból származó fényképpel, kordokumentummal. Ezeken a lapokon nemcsak a nagyszerű ember életútja rajzolódik ki, hanem az a kor is amelyben felnőtt, valamint családi háttere is. A könyvet Strém Kálmán publikációinak, valamint az általa rendezett hangversenyeknek a listája teszi teljessé, valamint válogatás a koncertjeiről, a földvári és eszterházai eseményekről megjelent kritikákból, beszámolókból. Az Ars poetica fejezetben, két interjú révén maga Strém Kálmán is megszólal: ezekben az általa fontosnak vallott értékekről beszél. A kötetet kiegészítő In memoriam fejezetben a Strém Kálmán 2005 novemberében bekövetkezett halála óta eltelt időszakban rendezett események és az azokhoz kapcsolódó dokumentumok kaptak helyet. A könyvet Gerő Katalin és Várkonyi Tamás szerkesztette.